Az emberiség megoldatlan ügye, hogy kizárta Istent az életéből, és így elesett az élet forrásától. Bűnös és korlátozott állapotában egyrészt nem ismeri Istent, másrészt nem képes és nem is akarja rendezni kapcsolatát az Úrral, így nem léphet be a jelenlétébe. Akár a mai ember próbálkozásait látva is megfogalmazhatta volna Kálvin: „Az emberek maguknak ilyen vagy olyan közbenjárókat képzelve eltávolodtak Istentől, mivel hatalmában tartotta őket az a tévedés, hogy Isten tőlük távol van, és ezért nem tudták, hogy hova forduljanak." (1Tim 2,5 alapján) A Szentháromság Isten azonban megindult erőtlenségünkön, és – ahogy már az Ószövetségben is megígérte – jótetszéséből úgy döntött, hogy elküldi Krisztust. Amikor Kálvin az emberré lett Istenről tanít, ahhoz a tanúsághoz csatlakozik, amelyet az egyház – például Jusztin mártír, Euszebiosz és Anselmus – a kezdetektől tanított a Szentírás alapján.

Már Jézus földi útjának kezdetén felragyog a nagy titok: Krisztus Isten (1Jn 5,20). Isten Fia beleegyezett, hogy egy legyen közülünk, emberként járt a földön, még a kereszten is függött, de közben – mint valóságos Isten – szüntelenül betöltötte az egész világot is. „Az irgalmas Isten tehát egyszülött Fia személyében önmagát adta megváltónkul." (Institutio 2.12.2)

A megoldatlan ügyünk teljes megoldást nyert Krisztusban. Őbenne Isten alkalmazkodott a felfogóképességünkhöz, megismerhetővé tette magát, sőt: csak Krisztus által vagyunk képesek Istenben hinni (1Pt 1,20). Másrészt azért lett emberré, hogy azután áldozattá is legyen, és megbékéltesse velünk az Atyát (Kol 1,22) – bár már azzal is elkezdte megfizetni szabadulásunk árát, hogy szolgai formát vett fel. A Krisztus (Felkent) nevet is közbenjárói szolgálata miatt kapta: Isten felkente őt, hogy mennyei és földi értelemben is próféta, pap és király legyen. Ő egy személyben a kijelentő Isten és a kijelentett Ige, az áldozatot bemutató, örök főpap és a megölt Bárány, menny és föld Ura, aki egyszerre a szolgává lett Király is.

Nem lett volna más megoldás az ember bajára? Csak úgy lehet elkerülni a találgatásokat Isten emberré lételéről – figyelmeztet Kálvin –, ha Pállal együtt mi sem tudunk másról, csak Krisztusról, a megfeszítettről (1Kor 2,2). Aki a megváltás felől nézi a karácsonyi örömhírt, megértheti: nincs más közbenjáró, aki az embert Isten előtt képviselhetné. Jézus valóságos emberként a helyünkre állt, hogy elhordozza a nekünk járó ítéletet, valóságos Istenként pedig véghez vitte megváltásunkat, mert képes volt legyőzni a halált. Megtörtént a nagy csere: Krisztus a helyettesünk lett. Magára vette, ami a miénk, és nekünk adta, ami az övé: nemcsak azért, hogy bűnbocsánatot szerezzen számunkra, hanem azért is, hogy ember fiából Isten fiaivá, a gyehenna örököseiből a mennyország örököseivé legyünk. Sokkal nagyobb ez az ajándék, mint a szóbeli megbocsátás. Nincs jobb megoldás, nincs nagyobb gazdagság, mint a Krisztusban kapott megváltás.

Miért lett Isten emberré? Azért, hogy közbenjárónk legyen. Még tömörebben fogalmazva: értünk lett emberré. Az angyalok éneke békességet hirdet a földön és jóakaratot az embereknek, mégsem válik hasznára ez az örömhír annak, akit nem ragad meg Isten szeretete, nem siet a betlehemi jászolhoz, és nem borul le az emberré lett Úr előtt. A töredelmes szív azonban elismeri, hogy Jézusra van szüksége, és Kálvinnal együtt megvallja: „Azért vette magára a testünket, hogy értünk megüresítse önmagát. Azért száműzték egy istállóba, fektették a jászolba, s azért nem fogadták be az emberek közötti szálláson, hogy számunkra a menny megnyíljon – nem úgy, mint ideiglenes szállás, hanem mint örök otthon és örökség, ahol majd úgy fogadnak bennünket az angyalok, mint az ő lakótársait." (Lk 2,7 alapján)

Czentnár Simon

A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Doktori Iskolájának doktoranduszhallgatója. Az írás megjelent a Reformátusok Lapjában.