„Krisztus a jövő, együtt követjük Őt!”

2019. március 28., csütörtök

Együttműködési megállapodást kötött a Magyarországi Református Egyház a közel-keleti örmény és arab nyelvű református közösségekkel.

Megállapodás

Közös felismerésünk, hogy az egyház létének és küldetésének alapja, hogy megjelent Isten üdvözítő akarata Krisztusban. Ebből következik, hogy „szükségszerűen mindig is volt, van és a világ végéig lesz egyház” (Második Helvét Hitvallás), amelyik arra hívatott, hogy Isten országának jele, előíze és munkálója legyen a világban, azáltal, hogy Krisztus evangéliumát hirdeti a szóban és tettben.

A Református Egyházak Világközösségének részeként Krisztus egy egyházának igaz tagjaiként ismerjük el egymást, amelyek „elkötelezettek Isten megváltó akaratának szolgálatára a világ átformálásában” (REV). Megerősítjük, hogy az egyházaink közötti sajátos kapcsolat alapja közös odaszánásunk és együttműködésünk Jézus Krisztus küldetésében a világban.

Az idők jeleit olvasva különös aggodalommal tekintünk arra a súlyos emberi szenvedésre és a politikai nehézségekre, amellyel közösségünk a Közel-Kelet országaiban szembesülni kényszerül. Rendkívül nyugtalanítónak tartjuk az erőszakos összetűzéseket, amelyeknek ártatlan civilek és egész közösségek, elsősorban is a keresztyének esnek áldozatul. „Krisztus követeiként”, a béke és megbékélés szószólóiként határozottan szembe szállunk és elítéljük a vallási diszkrimináció, elnyomás és üldöztetés minden formáját. Együttműködésünkben ezért különös figyelmet fordítunk arra, hogy a keresztyén közösségeket abban támogassuk, hogy szülőföldjükön maradva szolgálhassák Istent és tanúskodjanak Krisztus evangéliumáról, és másokat is arra hívunk és bátorítunk, hogy közös küldetésünket támogassák.

Elkötelezzük magunkat arra, hogy ebben a szolgálatban kölcsönösen támogassuk egymást és az egyházi életünk különböző területei közötti együttműködést előmozdítsuk. A keresztyén értékek, a mindenkit megillető emberi méltóság, az igazságos béke és a kiengesztelődés, a kisebbségek emberi jogai és közösségeink tagjainak vallási és etnikai hovatartozástól független egyenlő állampolgársága melletti elkötelezettségünk megkérdőjelezhetetlen. Az együttműködésünk magába foglalja, többek között, az erőforrásaink és szakértelmünk kölcsönös megosztását a humanitárius segítségnyújtás, a diakóniai szolgálat, a közösségépítés területén; a kölcsönös egyházvezetői látogatásokat és csereprogramokat lelkészek, szakértők és fiatal önkéntesek között.

Egyházaink Istennek adnak hálát ezért a kapcsolatért, bizalommal és keresztyén szolidaritással tekintenek a jövőbe, közösen követve Krisztust és egymásért imádkozva. „Krisztus a jövő, együtt követjük Őt!”

Bejrút, 2019. március 27.

Megőrizni a reményt a Közel-Keleten

„Megtanultuk, milyen az, amikor a bajban segítséget kapunk, most mi szeretnénk segíteni testvéreinknek megőrizni a reményt ezekben a nehéz időkben” – fogalmazott Bogárdi Szabó István, az MRE zsinatának lelkészi elnöke a nyilatkozat szerdai aláírásakor.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.