Kiállunk a lévai magyar lelkész mellett

2012. február 22., szerda

Elnöki megnyitójában Bölcskei Gusztáv arra kérte a Magyarországi Református Egyház Zsinati Tanácsának tagjait, hogy álljanak ki az állampolgárságát elvesztő felvidéki református lelkipásztor mellett. Emellett szólt a Wáli István Szakkollégium lehetséges bővítéséről, a budapesti Erdélyi Gyülekezet egyházként való elismeréséről és a decemberben elindított Mentőöv program jelenlegi állásáról is. Beszédében érintette a hit- és erkölcstan oktatásának és az egyházak finanszírozásának kérdéseit is.

„Ne próbáljuk lerázni magunkról a felelősséget, s nézzünk szembe azzal, hogy egyházi szolgálatunk önmagában értelmetlen, hacsak nem Krisztusra tekintve végezzük azt” – ezekkel a szavakkal utalt vissza Bölcskei Gusztáv Köntös László nyitó áhítatára.

Az egyházügyi törvény hozadékai

Elnöki megnyitóját a püspök azzal kezdte, hogy bejelentette, 2012. február 21-én megérkezett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium határozata, melyben nyilvántartásba vette a Magyarországi Református Egyházat, az új egyházügyi törvény alapján. Egyházunk második helyen szerepel a nyilvántartásban, derült ki a kézhez kapott dokumentumból, a számunk ugyanis a 2-es.

Bölcskei Gusztáv beszélt a Velencei Bizottság küldöttségének magyarországi látogatásáról is. A nemzetközi testület a vallásgyakorlás szabadságát vizsgálja a 2011-ben elfogadott egyházügyi törvény kapcsán. Képviselői a napokban több egyház vezetőivel is egyeztettek, s ezen a találkozón kiderült, hogy a bizottság információhiányban szenved, mondta Bölcskei.

A püspök szólt arról is, hogy a Parlament a budapesti Erdélyi Gyülekezetet is felvette az elismert egyházak sorába, ezzel a kérdéssel később külön napirendi pontban foglalkozott a testület.

Egyházi és állami kapcsolatok

A Zsinat lelkészi elnöke beszámolt a történelmi egyházak püspökeinek tegnapi találkozójáról, melyen döntés született arról, hogy közös levélben fordulnak két államtitkárhoz. Az oktatási államtitkárt arra kérik, hogy vehessenek részt a köznevelési törvényhez kapcsolódó, hit- és erkölcstanoktatást szabályozó rendelet megalkotásakor. Az egyházügyi államtitkártól pedig azt várják, hogy az egyházi pályázatok rendszere legyen átlátható. 

Az egyházfinanszírozás előnytelen változásai miatt egyházunk vezetői levélben keresték meg a református parlamenti képviselőket, de érdemi választ nem kaptak kérdéseikre. A miniszterelnök szóvivője arról biztosította egyházunkat, hogy folynak tárgyalások az egyházfinanszírozási kérdésekről.

Örömét fejezte ki, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) stratégiai partneri megállapodást szeretne kötni a Magyarországi Református Egyházzal, de arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az együttműködés nem helyettesítheti a kormány és az egyház közötti párbeszédet.

Oktatási intézmények átvétele, bővítések

Bölcskei Gusztáv beszélt arról is, hogy szeretnék Pécsett bővíteni a Wáli István Református Cigány Szakkollégiumot, de a kérdést le kellett venni a tanácskozás napirendjéről, mert ezidáig az állami és önkormányzati ígéretek ellenére sem sikerült megfelelő épületet találni. Amíg nincs ingatlan, nincs előrelépés a pályázati procedúrában sem. Az esetleges bővülés az oka, hogy a Wáli István Szakkollégium költségvetését csak 2012 első felére határozták meg. A Zsinat lelkészi elnöke aggodalmát fejezte ki, mert az ígéretek ellenére nem látja biztosítottnak a szakkollégiumok normatív finanszírozását, sem a feladatfinanszírozást.

Az oktatási intézmények átvételéről is beszélt a Zsinati Tanács előtt: ismét arra figyelmeztetett, hogy a gyülekezetek minden esetben józan megfontolás alapján döntsenek, mert még nem születtek meg az új köznevelési törvényhez kapcsolódó miniszteri határozatok.

Hazátlanul, házatlanul

Egy aktív szlovákiai magyar lelkésztől megvonták az állampolgárságot. Bölcskei Gusztáv arra kérte a Zsinati Tanácsot, hogy hatalmazza fel az Elnökséget egy nyilatkozatra, melyben biztosítják Kassai Gyula lévai lelkészt, hogy minden segítséget megadnak számára. A testület elfogadta a javaslatot.
>>A nyilatkozat teljes szövege

A decemberben elindított Mentőöv programba ötvennyolc család jelentkezett, négy család már be is költözhetett otthonába, mondta végül Bölcskei Gusztáv, s arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat idén is gyűjt számukra.

Feke György, fotó: Kalocsai Richárd

>> Tudósításunk a Zsinati Tanács 2012. február 22-i üléséről

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.