Felújították a kisvarsányi református templomot

2011. május 25., szerda

A gyülekezet több mint negyvenhárom millió forintot nyert pályázaton. A pénzből akadálymentesítettek, kicserélték a nyílászárókat és újrafestették a templomot.

Rácz Róbert, kisvarsányi lelkipásztor elmondta, hogy szigetelésre is szükség volt a templomban, hogy a vizesedést megszűntethessék, valamint a teljes villamoshálózatot is felújították. A felújítás az állagmegóvás és a korszerűsítés mellett azért is fontos volt, mert a gyülekezet a templomot, mint közösségi teret is használja, már több mint hat éve kulturális rendezvényeknek is helyet adnak - fogalmazott a lelkész.

A tavaly novemberben kezdődött munkálatokat idén májusban fejezték be. A felújítás alkalmából hálaadó ünnepi istentiszteletet tartanak május 28-án, délután két órától. Az alkalmon Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök igét hirdet.

Forrás: ttre.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.