– Milyen eredményeket lát a református oktatásban?

– Az oktatás-nevelés szépsége, hogy a ma befektetett munka olykor csak tíz-tizenöt év múlva termi meg gyümölcsét. Mindkét terület lényege a növekedés, az elköteleződés. A „dicső, nagy tettek” idővel veszítenek jelentőségükből, de mindaz, amit a gyerekeknek átadunk, ők pedig magukévá tesznek, maradandó lesz – és így felnőttként is megmaradnak a hitben és egyházunkban. Noha ez a legkevésbé látványos – még csak épületekben sem ragadható meg – mégis ezek az idejében lerakott lelki-szellemi sarokkövek jelentik az egész életük biztos alapjait.

– Miért tartja fontosnak, hogy Budafok első református gimnáziuma megnyithatja kapuját?

– Az oktatás az egyház különleges területe, ahol református perspektívából adhatjuk át a minden tárgyra érvényes biblikus, keresztyén világnézetet. Ez kulcsfontosságú a pedagógiában, mert nemcsak azt szeretnénk, hogy a fiatalok „valakivé” váljanak, hanem a szilárd identitás kiformálódását is: jöjjenek rá, hogy kik ők, kihez tartoznak és ki váltotta meg életüket. A református értékrend a magyar történelem és kultúra szerves része, amelyet nem engedhetünk eltűnni a multikulturalizmus világában. A református keresztyén identitás továbbadásának pedig az iskolák és az óvodák a legjobb műhelyei. A mi küldetésünk, hogy megőrizzük és fejlesszük, ami ránk bízatott, és tanítványokká tegyük a fiatalokat.

– Milyen a református értékrend?

– Krisztus-orientált látásmód és etika jellemzi, ami segít, hogy határozottan, céltudatosan, Isten törvényeinek megfelelően döntsünk és álljunk helyt a világ sodrásában. Ezt a keresztyén szemléletet teszik egyedivé reformátusságunk mással fel nem cserélhető értékei – mint az egyszerűségre törekvő tisztaságunk és puritanizmusunk az élet minden területén. Az iskolák általában horizontális síkon gondolkodnak, mi azonban azt valljuk, legalább olyan erős vertikális, azaz felfelé mutató szerepet is be kell tölteniük, hiszen a keresztyén ember nem önmagában áll, hanem ember-ember és ember-Isten viszonyában szemléli a világot.

– Ezt a látásmódot képviselve indították el a Pécsi Református Kollégiumot a rendszerváltás után?

– A fő szempontunk az volt, hogy az elszórványosodott református vidékekről összegyűjtsük a gyerekeket a kollégiumba, kiemeljük és megmentsük őket a lepusztult falvakból. Abban az időben dúlt a délszláv háború is, így a gimnáziumnak komoly szerep jutott az átmenekült gyermekek felkarolásában. A Duna menti területeken Pécsen kívül csak Tatán működik református gimnázium, ami nem kis távolság, pedig tradícióit tekintve jórészt református területekről beszélünk. Emiatt a református gyerekek a jó színvonalú katolikus iskolákban tanulnak, ezért is van szükség minél több református gimnáziumra az ország protestáns területein.

– Budapesten is hasonló a tendencia?

– A fővárosban az utolsó épített református középiskola a Lónyay Utcai Református Gimnázium, ezért kiáltott gimnázium után a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola. Ahogyan az egyházközségünkhöz tartozó Halacska Református Óvoda is maga után vonta ennek az általános iskolának a megszületését. Nem titkolt célunk, hogy egészen pici koruktól végigkísérjük a gyermekeket a felnőtté válás útján, mert csak így szilárdíthatjuk meg református keresztyén öntudatukat.

Nagy Péter a Magyar Református Egyház egyik kiemelkedő gyülekezeti lelkésze. Húsz évig szolgált Komlón, ahol közösséget és a szórványokat szervezett, a Komlói Habilitas Kft. egyik alapítójaként részt vett a halmozottan sérültek foglalkoztatásában. A rendszerváltozás után több református oktatási intézmény elindításában és fejlesztésében kezdeményező szerepet töltött be. A református közélet jelentős fórumának, a THÉMA Egyesületnek a létrehozásában és működésében is jelentős részt vállalt. 2002-ben választották a budafoki gyülekezet lelkészévé.

– A nyugdíjas évekhez közeledve hogyan tekint vissza szolgálatára?

– Nem lelkészként kezdtem a pályafutásomat, de az elhívásom egyre erősebb bizonyosságként élt bennem, így egyértelművé tette: ez az én utam. Sosem akartam semmi mást, csak jó gyülekezeti lelkész lenni, aki lelkiismeretesen végzi a szolgálatát – ehhez pedig tudni kell csendesen háttérben maradni. Ez a szószéken, száz- és kétszáz fős ünneplő gyülekezet között nem mindig egyszerű, de kellő alázattal sikerülhet. Meg kell tanulni elengedni is, hiszen nem mi rendelkezünk az időnkkel. Közelgő nyugdíjas éveimben már csak szemlélődni szeretnék, és ahogyan erőm engedi, szolgálni az Ormánság elhagyatott református helyszínein. Szemlélődni és szolgálni: nem is tudnék másként élni és gondolkodni.

Szoták Orsolya, Fotó: Vargosz