A politikai akarat meghiúsította, hogy segítsenek a Debreceni Nagykönyvtáron

2010. január 19., kedd

 altFelújításra szorul a Debreceni Református Kollégium. A műemlék épület több helyen beázik és statikai problémái is vannak, ezért az épületben őrzött pótolhatatlan egyetemes történeti és művészeti emlékek nincsenek biztonságban.

A legutóbbi beázás több tucat könyvet rongált meg, amelyeknek a restaurálása példányonként kétszázezer forintba kerül majd – mondta G. Szabó Botond gyűjteményi igazgató kedden a kollégium tervezett felújításáról szóló sajtótájékoztatón.

 

„A politikai akarat meghiúsította, hogy az országosan kiemelt felújítások közé a Debreceni Református Kollégium felújítása is bekerüljön” – hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv református püspök. A Tiszántúli Református Egyházkerület ezért tavaly októberben egy újabb pályázatot nyújtott be, hogy elkezdhessék az épület felújítását.

A teljes költség több mint 440 millió forint lenne és amennyiben nyer a pályázat, még idén megkezdődhetnek a munkálatok. A felújítás két évig tartana, a Nagykönyvtár a látogatók számára ez idő alatt is elérhető lenne, ugyanúgy, mint a kiállított értékek.

alt

„Kaotikus állapotok uralkodnak, amikor látogató csoportok jönnek hozzánk és a több száz diákunkkal, tanárokkal torlódnak a folyosón” – mondja Fazakas Sándor a Kollégiumi Igazgatótanács elnöke, majd hozzáteszi: ezért szeretnénk egy látogatóbarát területet kialakítani, hogy zökkenőmentesen működjön az oktatás és a turistaforgalom.

A felújítással azt kívánják lehetővé tenni, hogy a Debreceni Református Kollégium megőrizze történelmi értékeit és növelje a térség turisztikai vonzerejét. A debreceni Kollégium épületét utoljára negyven éve újították fel és az épület szerkezete 1970 óta teljesen elavult.

 

 

Dobos Zita

A képeket Barcza János készítette.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.