A pápa Cipruson – a keresztyének pótolhatatlan szerepéről szólt a Közel-Keleten

2010. június 04., péntek

altXVI. Benedek pápa június 4-én, pénteken helyi idő szerint 13 óra 49 perckor érkezett meg a szigetország páfoszi repülőterére. A katolikus egyházfő nemzetközi apostoli útja éppen olyan földre vezetett, amelyet eddig még nem keresett fel Péter utóda.

A pápa arról biztosította a térség keresztyéneit, hogy az egész egyház szolidáris velük. Emlékeztetett azokra a kihívásokra, amelyekkel a katolikusoknak szembe kell nézniük olykor nehéz körülmények között is. Szeretetközösségben élnek az egész katolikus egyházzal, felkínálják tanúságtételüket a társadalomnak és a világnak. A pápa, háromnapos ciprusi tartózkodása során átnyújtja a közel-keleti részegyházak főpásztorainak a térséggel foglalkozó, idén ősszel a Vatikánban megrendezésre kerülő püspöki szinódus munkadokumentumát, az Instrumentum Laboris-t.  „Ciprus kultúrák és vallások kereszteződési pontja, régi, dicső történetek színhelye, amelyek azonban még a mára is nagy hatással vannak”. A Ciprusi Köztársaság, amely a közelmúltban lépett be az Európai Unióba, élvezi a földrész többi országával való gazdasági és politikai kapcsolatok jótékony hatását. Remélhetőleg az EU csatlakozás Ciprus javára válik, a többi európai ország pedig gazdagodik a szigetország spirituális és kulturális öröksége által. Ez tükrözi Ciprus történelmi szerepét, amelyet Európa, Ázsia és Afrika találkozási pontjában betölt. Haza- és családszeretetük, valamint az a vágyuk, hogy összhangban éljenek szomszédjaikkal a Mindenható Isten irgalmas oltalma alatt, segítse őket abban, hogy türelmesen megoldják a még fennálló problémákat a sziget jövőjét illetően. Követve Szent Pál és Barnabás nyomait, zarándokként és Isten szolgái szolgájaként érkeztem közétek – mondta a pápa, majd testvéri köszöntéssel fordult II. Chrisostomos ortodox érsekhez, Új Jusztiniánusz és egész Ciprus főpásztorához. Annak a reményének adott hangot, hogy látogatásával megerősíti a két egyház közötti közös kötelékeket és annak a szükségességét, hogy meg kell szilárdítani az egyetlen Istent imádó hívek közötti kölcsönös bizalmat és tartós barátságot. Mint Péter utóda megerősíti a ciprusi katolikusokat hitükben, és arra bátorítja őket, hogy mutassanak példát, mint keresztények, és mint állampolgárok az egyház és az állam javát szolgálva. (RV.de – hu – 2010-06-04 – dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.