A múlt év aranylemeze a Református Vigasztaló Énekek I.

2015. július 08., szerda

A Református énekek XIV. koncertjén Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke vette át a Református vigasztaló énekek I. – „Tudom, az én Megváltóm él" CD aranylemez plakettjét.

A református énekkincsünket bemutató albumon tizenkilenc olyan református zsoltár és dicséret hallható, amelyek az elmúlt évek során a Református Énekek koncerteken hangzottak el. Régi terv valósult meg ezzel a kiadvánnyal, mert már többször felmerült igényként a lelkészek részéről, hogy kellene egy olyan összeállítás a református énekeskönyvünkből, amit református temetésen lehetne használni. A lemez egy célzatos válogatás a koncertekről megjelent eddigi lemezekről.

Több okból is szükség van rá. Ennek a CD-nek a birtokában a lelkipásztor jó szívvel ajánlhatja, hogy a „szívhez szóló popzenei felvételek" helyett a ravatalozóban valóban református vigasztaló énekek szóljanak. „A várakozás ideje alatt búcsúzzunk a CD hallgatásával az elhunyt testvérünktől bűneinket megvalló, Istenbe, és Megváltónkba, Jézus Krisztusba vetett hitünket erősítő, valamint az örök élet reménységét hirdető, vigaszt adó énekeinkkel. A végső nyugalomra helyezéskor (a sírnál vagy urnatemetőnél) pedig változatlanul énekeljenek a búcsúzó közösségek, azaz a hozzátartozók, barátok, a gyülekezet" – vallja a lemez ismertetésében Böszörményi Gergely, a Periferic Records kiadó vezetője. Természetesen a CD-t a szeretteikre emlékezve otthon is hallgathatják a gyászoló testvérek, és akkor reménységgel lehetünk abban is, hogy szép református énekeink hatására megtérnek Istenhez, vagy erősödik korábbi Istenhitük.

A kiemelkedő fogyást produkáló albumokat világszerte arany és platina lemezekkel jutalmazza az adott ország zeneiparának közös szervezete (Magyarországon a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége). Az elismeréshez szükséges eladási darabszámok – a fogyasztói szokások változása miatt – az elmúlt évtizedekben fokozatosan csökkentek, hazai popzenei album esetén jelenleg kétezer, komolyzenei, jazz, illetve World Music album esetében pedig ezerötszáz eladott példány után jár az aranylemez.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.