Ünnepteremtés helyett teremtésünnep

2012. szeptember 27., csütörtök

Már negyedik éve szervezzük országszerte széles ökumenikus összefogással a Teremtés Hetét, de még mindig némi gyanú árnyékolja be ezt a tiszta bibliai forrásból táplálkozó kezdeményezést. Ahogy a cím is utal erre: nem akarunk valamiféle új ünnepet kreálni és ráerőltetni gyülekezeteinkre, hiszen az igazi ünnepek mindig Isten ajándékaiból fakadnak.

Ősszel főleg falusi, de még számos városi gyülekezetünkben is aratási hálaadó istentiszteletet tartunk. Valójában a teremtés ünnepe, a Teremtés Hete ennek a gazdag tradíciójú ünnepnek ad plusz tartalmat, új távlatot. A Teremtő iránti hálaadásunk mellé odakerül közös felelősségünk ügye a teremtett világ megőrzésében, védelmében.

Az ökológiai krízis, amit a szó legszorosabb értelmében a bőrünkön érzünk, ami a levegőben van, nem csupán gazdasági, politikai kérdés, hanem komoly teológiai kihívás is. Ha egyetemes hitvallásainkat vizsgáljuk, feltűnően elnagyolt az első hitágazat megfogalmazása. Ami a hitvallások születése idejében talán elegendő volt, hiszen az emberiség többsége tudatában volt teremtett mivoltának, és igazán nem volt még fenyegetett állapotban a teremtett világ. Manapság viszont a pesszimistább tudományos jóslatok szerint utolsó időket élünk, a huszonnegyedik órában vagyunk. Talán még van esély megállítani a lassan visszafordíthatatlanná váló dekadens folyamatokat és a fenyegető egyensúlyvesztést. De ehhez mindenekelőtt a fejekben kell rendszerváltás, ha úgy tetszik: igazi metanoia, azaz megtérés. Olyan szemléletváltozás, ami hétköznapi, gyakorlati életvezetésünket is radikálisan áthatja és megváltoztatja.

Ennek érdekében hirdetjük meg immár negyedszer szeptember végére a Teremtés Hetét. Ez a néhány nap a hagyományosan jól működő januári ökumenikus imahét mellett újabb lehetőséget kínál egyházainknak, gyülekezeteinknek a közös imádságra és cselekvésre. Alkalom igazi együttműködésre az úgynevezett ökoteológia elméleti kérdéseinek átgondolásában éppúgy, mint gyakorlati teremtésvédelmi akciók megszervezésében.

Ezen a területen jó az esély a konfliktusmentes ökumenikus együttmunkálkodásra, hiszen közösek a teológiai, bibliai alapok. Ennek illusztrálására idézek néhány mondatot Nobilis Márió katolikus szolgatársamtól a teremtés ünnepe honlapján olvasható beköszöntő írásából: „...figyelmünk középpontjába kellene állítanunk teremtett voltunkat: az ember és környezete teremtettségét, mégpedig a Jézustól tanult szeretet szemével nézve. Ahhoz, hogy az emberiség útja elkanyarodjon a fenyegető szakadékoktól, melyek felé rohanni látszik – az éghajlatváltozás csapdájától, a környezetszennyezéstől, a Föld javainak igazságtalan elosztása által okozott egyre nagyobb feszültségektől –, meg kell tanulnunk újra harmóniában élni Isten teremtett világával. És meg kell tanulnunk jól viselni ennek a teremtettségnek a felelősségét is – mert a teremtmények között mi, emberek felelősséget hordozók vagyunk."

Az idei Teremtés Hete az teremtésvédelem krisztológiai összefüggéseire koncentrálunk. A teológiailag is értékes dokumentumból az ökumenikus egyensúly jegyében Kodácsy Tamás református kollégám sorait idézem, akivel – Nobilis Márióhoz hasonlóan – a teremtés ünnep „hajnala" óta együtt dolgozunk: „Jézus tudatában van mindannak a kétségbeesésnek, amely elfog minket akkor, amikor az általunk tönkretett környezetünkre tekintünk. Nem azért alkotta meg az Atya általa a világot, hogy azt mi kizsákmányoljuk és elpusztítsuk. Komoly oka van annak, hogy az ács fia (Mt 13,55) tanításában nem az iparos mesterségből, hanem a földművelésből és a természet világából hozza legtöbb példáját, hasonlatát. Amikor a teremtett világra és a teremtésvédelemre gondolunk, minden alapunk megvan arra, hogy elkeseredjünk, mert emberi számítás szerint teljesen kilátástalannak tűnik bármit is tenni a visszafordíthatatlan folyamatok ellen. Mégis, keresztyén emberekként Krisztusból meríthetünk erőt, ő ad reménységet a reménytelenségben, hogy cselekedjünk..

Amikor teremtésvédelemről beszélünk, szó sincs arról, hogy mellőznénk Jézus Krisztust. Éppen ellenkezőleg: azért tehetünk bármit is, mert ahogyan az Atya reá nézve teremtett mindent, mi is reá nézve és az ő segítségével tehetünk önsorsrontó rombolásunk ellen."

Hála Istennek, megvan a világos, ökumenikus teológiai bázis. A teremtésvédelem nem valamiféle trendi, kissé megkeresztelt, természetimádó zöld mozgalom. Más, több mint az úgynevezett környezetvédelem, ami csak a kártékony emberektől akarja megóvni a természetet. Mi a 21. században is szeretnénk komolyan venni Teremtőnktől kapott mandátumunkat: művelni és őrizni akarjuk a reánk bízott kertet, hogy az el ne gazosodjék, el ne sivatagosodjék...

Ezen a területen készek vagyunk minden jó szándékú, felelős teremtménytársunkkal együtt munkálkodni. Így lehet a teremtés ünnepe, a Teremtés Hete a dialógus és diapraxis, a „szekuláris ökumené", a keresztény hit és szeretet továbbadásának missziói alkalma.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke

Az írás megjelent a Reformátusok Lapja szeptember 30-i számában

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.