A társadalom új láncszemei

2012. szeptember 23., vasárnap

Össztársadalmi érdek, hogy megteremtsük a lehetőséget a cigány értelmiség képzéséhez – ezt hangsúlyozták a jelenlévők a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat országos tanévnyitó ünnepségén, Debrecenben. Az ott működő Wáli István Református Cigány Szakkollégiumba idén huszonkét egyetemista és főiskolás költözik be, a felvettek debreceni felsőoktatási intézmények tanulói közül kerültek ki.

A tavalyi, igen sokféle szakról érkezett kollégistákhoz (mérnök-, szociálismunkás-, pedagógus- és teológus-lelkész hallgatókhoz) idén orvosnak, gyógytornásznak tanuló, fogorvos jelölt, biológia szakos, matematikusnak készülő, közgazdaságtant és számvitelt hallgató egyetemisták csatlakoznak.

„A roma szakkollégiumok hallgatói láncszemek lehetnek majd a többségi és a kisebbségi társadalom között, hiszen többes identitást kell képviselniük" – hangsúlyozta Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 2012/2013-as tanévnyitóján. A helyettes államtitkár kiemelte, a tehetséges roma fiatalok támogatása a diploma megszerzésében valóban össztársadalmi érdek, hiszen a többes identitás azt jelenti, hogy a cigánysághoz, a keresztény értékrendhez és a felelős értelmiséghez egyaránt tartoznak majd. „A felelősség nagy, de egyben ez teszi őket öntudatossá" – hangsúlyozta köszöntőjében Balog Róbert, a szakkollégium hallgatója, református teológushallgató.

Derencsényi István, a Wáli István Református Cigány Szakkollégiumnak helyet adó Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője arról beszélt, hogy ezt az intézményt a változtatás, a tenni akarás vágya hívta életre, az ösztöndíj és a diákotthoni elhelyezés lehetőséget ad a sikeres tanuláshoz, de személyiségformáló is, hiszen az intézményben a hallgatókat felelősségre, megfelelő életszemléletre nevelik, kialakítják értékrendjüket. A főjegyző hozzátette, már az első évben bővült a szakkollégiumi rendszer, mivel Szegeden is létrejött egy újabb intézmény.

„Az első év a megalapozás, a most következő pedig a közösségépítés éve lesz" – mondta Forrai Tamás, a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat elnöke a tanévnyitón. Szerinte a hálózat egyik nagy értéke a befogadó magatartás, mert olyan új értelmiséget hoz helyzetbe, amelynek tagjai nyitottak lesznek a világra és hosszú távon elkötelezettek a saját közösségük és a társadalom építésében.

Tarr Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa megköszönte mindazok együttműködését, akik segítették létrehozni a hálózatot és folyamatosan támogatják annak működését. A református egyház, mint fenntartó, ugyancsak elkötelezett a debreceni szakkollégium működtetésében, hangsúlyozta a zsinati tanácsos. „A tegnap elmúlt, a holnap még nincs itt, ma segít az Úr." Ezzel az idézettel zárta gondolatait Tarr Zoltán, a debreceni ünnepségen.

A magyarországi történelmi egyházak 2011. március 17-én Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatot alapítottak a cigány közösséghez tartozó fiatalok felsőoktatási képzésének segítésére. A hálózathoz öt szakkollégium tartozik: a Bacsinszky András Görögkatolikus Roma Szakkollégium Miskolcon, az Evangélikus Roma Szakkollégium Nyíregyházán, a Jezsuita Roma Szakkollégium Budapesten, a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium Szegeden és a Wáli István Református Cigány Szakkollégium Debrecenben működik, és várja a felsőoktatásban tanuló cigány hallgatókat.

Összesen mintegy száz hallgató tanul a szakkollégiumokban. A roma szakkollégium egyedülálló kezdeményezés Európában. A szakkollégiumi hálózat célja a társadalmi, nemzeti és szociális kérdések iránti érzékenység növelése, a magyar-roma identitás megerősítése, a roma diákok tanulmányi előmenetelének, nevelésének és személyiségfejlődésének támogatása, valamint a közösség iránti felelősségvállalás és a keresztény szellemiségű roma értelmiség megerősítése. A szakkollégium a felsőoktatási képzés szakmai támogatása mellett segíti a cigány kultúra illetve a kereszténység és társadalmi tanításának jobb megismerését is.

Ungvári Judit, kép: Barcza János

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.