Vatikáni értékelés Edinburghról

2010. június 08., kedd

altA világmissziói konferencián részt vett római katolikus küldöttség is, melyet Brian Farrell püspök, a Keresztyén Egység Pápai Tanácsának tagja vezetett.

A püspök átadta a konferencia résztvevőinek XVI. Benedek pápa üdvözletét, s felolvasta levelét. Ebben a katolikus egyházfő hangsúlyozta: a száz évvel ezelőtti világmissziói konferencia tudatosította a világkeresztyénségben a modern ökumenikus mozgalom megszületését. Azt kívánta, hogy a közös apostoli örökséget közösen ápolja minden keresztyén egyház és hívő a Szentlélek vezetése alatt. A pápa most is rámutatott arra, hogy az 1910-es első világgyűlésnek az örökségeként ma is él a világkeresztyénségben a közös bizonyságtétel, a párbeszéd és az egyházak együttműködésének vágya és törekvése. 1910-ben a római katolikusok csak megfigyelőként voltak jelen az Edinburgh1-en, s csaknem egy évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy ma ők is egyenrangú delegátusok lehettek az ortodoxok, a protestánsok és más hagyományú keresztyén résztvevők között. (RV.de – kathweb.at – 2010-06-08 – dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.