A reformáció még mindig forradalmi erejű – Halloween ellenére

2010. október 31., vasárnap

Németországban, a reformáció szülőföldjén október 31-én mindenütt hálaadó istentiszteletet tartanak a protestánsok – az amerikanizált Halloween közben.

altA Luther Márton által kiváltott reformációnak még mindig van forradalmi ereje és töltése mind a társadalom, mind az egyház számára – jelentette ki a schleswigi evangélikus püspök, Gerhard Ulrich. Luther a gondolkodás szabadságát erősítette fel a tudományban, az államéletben és az egyházban. A püspök emlékeztetett október 30-i sajtónyilatkozatában a reformátori gondolkodás lényegére: a szabadságot és a felelősséget önmagunkért és a közösségért együtt kell gyakorolni és megvalósítani. Ez Luther megfogalmazásában így hangzott: „A hitet életgyakorlattá kell változtatni”. Ebből következően az egyház a szabadság intézményeként működhet – hangsúlyozta Ulrich püspök -, és soha nem válhat  a vallási kényszer vagy kényszerítés eszközévé. – A Kurhessen-Waldecki Protestáns Egyház püspöke, Martin Hein pedig rámutatott: az USA-ból behozott Halloween-ünnep, ami pontosan a reformáció napjára esik, az élvezetről és a vidámságról szól. Azt elgondolkodtatónak tartja, hogy a gyermekek és a fiatalok október 31-ét és november 1-ét egyre inkább a Halloweennel kapcsolják össze, nem a reformációval, illetve a mindenszentekkel. A helyes egyensúly és rangsor megtartása érdekében az egyházaknak, szülőknek, óvodáknak és iskoláknak többet kellene tenniük. (ekd.de – 2010-10-30- dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.