Nem szűnnek meg hálát adni az igéért Vizsolyban

2020. március 01., vasárnap

Hálaadó istentisztelet keretében mutatták be a Vizsolyi (Károli) Biblia történelmi hasonmás kiadását (VB Rep. 2020) február 18-án, a vizsolyi református gyülekezetben. Bibliaünnepükről Kovács Zsolt Levente lelkipásztor számolt be a reformatus.hu-nak.

Református egyházunkban és a magyarországi reformáció történetében rendkívüli hatása volt Károli Gáspár bibliafordítói munkásságának. „Szolgálata nyomán érvényesült magyarságunk körében a kálvini szellemű keresztyén teológia. Elmondhatjuk, hogy Károli Gáspár reformátorunk határozott tanítása – például a szentháromság-tagadók ellen – és számos zsinati dispután (Tarcal, Gönc, Torda stb.) elért győzelme az igaz keresztyén hitet és a vallásbékét szolgálta a Szentírás alapján. Ezzel együtt mégis mindig emlékeztetnünk kell népünket arra, hogy legmaradandóbb életműve bibliafordító és -kiadó szolgálata lett" – fogalmazott Kovács Zsolt Levente.

1589. február 18-án kezdődött, majd 1590. július 20-án fejeződött be a mai Borsod- Abaúj-Zemplén megyében fekvő Vizsolyban az első teljes magyar nyelvű bibliafordítás, a Vizsolyi Biblia kinyomtatása. A fordítást irányító gönci lelkipásztorról, Károlyi (Károli) Gáspárról, Károlyi-Bibliának is nevezik.

A Vizsolyi (Károli) Biblia történelmi emlékhelye a vizsolyi református templomban és a köré fonódó múzeumi kiállításokban egyháztörténetünk „reformációs zarándokhelyévé" lett az elmúlt 70 év folyamán. Anyaszentegyházunk közösségei egyre nagyobb számban keresik fel hálaadó, ünnepi emlékezésre és hitbeli elcsendesedésre templomunkat. Ennek következménye, mint megtudtuk, hogy az elmúlt évek során egyre növekvő igény alakult ki a bibliamissziós Szentírás-terjesztésnek, illetve a történelmi hasonmáskiadás iránt.

„Közösségünk ezért is vágyott arra, hogy gyülekezeti-közösségi gondozásban, elérhető áron, ugyanakkor egyházépítő céllal, népfőiskola-építő munkánk megerősítése céljából szülessen meg a Vizsolyi Biblia történelmi hasonmáskiadása" – tudtuk meg a gyülekezet lelkészétől. A közösségi összefogással megvalósult kezdeményezést a Sárospataki Református Kollégium, a Hernád Kiadó és Dienes Dénes professzor szakmai támogatása mellett Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök is segítette.

Az ünnepségen Pásztor Dániel tiszáninneni egyházkerületi főjegyző prédikált Isten igéjének ösvényeinket megvilágosító lámpás voltáról (Zsolt 119,105). Szabó András Károlyi Gáspár életéről és a Vizsolyi Biblia kutatásának legújabb eredményeiről, Dienes Dénes pedig a Vizsolyi Biblia és a Károli-féle szentírási szöveg gyülekezeti elterjedéséről és egyéni kegyességben betöltött páratlan hatásáról tartott előadást. Petrik Szilárd színművész, Nyéki Miklós zenei játéka, valamint a Sárospataki Református Kollégium kórusának szolgálata emelte az alkalom fényét. „Bibliaünnepünk és hálaadásunk reményeink szerint megerősíti egyházunk és nemzetünk életében betöltött gyülekezeti szolgálatunkat, s az erről szóló hitvallásunkat emléklap formájában foglaltuk bele mostani bibliakiadásunkba" – mondta a lelkipásztor.

A Vizsolyi Biblia történelmi hasonmáskiadása megvásárolható a vizsolyi Bibliás Könyvesboltban (Szt. János utca 123.), valamint megrendelhető a vizsolyibiblia@gmail.com e-mail címen és a +36-30/236-5264-es telefonszámon. További információk: vizsolyibiblia.hu

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.