Az e heti Református félóra tartalmából

2019. augusztus 14., szerda

Ismerjék meg az egyetlen olyan délvidéki gyülekezet, amely nem fogyatkozik!

Magyar iskolaelőkészítő indul a délvidéki Maradékon, ha elkészül az óvoda új épülete a templom mellett. Nagy szó, hogy épül a református óvoda önálló épülete, hiszen Maradék a szerémségi magyarok központja, és több évtizedes leépülés után végre a településre érkező református lelkész vezetésével újra erősödik a közösség.

Második témánk a helyes adományozás. Hiszen adományozni úgy érdemes, ahogyan ajándékot adunk a szeretteinknek – ezt vallja Lutár Balázs, a Magyar Református Szeretetszolgálat igazgatóhelyettese. Vele beszélgetünk a Még Jobb Adni kampányukról.

Hogyan alakultak ki a ma ismert Biblia könyvei? Erre a kérdésre is választ kaphatnak azok, akik részt vesznek a Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológia minor képzésén. A két féléves levelezős képzés etikai, egyháztörténeti és dogmatikai kérdésekkel is foglalkozik, a jelentkezőket a teológia tanárai oktatják. Augusztus 20-ig várják a jelentkezéseket. A részletekről Kustár Zoltán rektort kérdezzük.

Műsorunk végén Cseri Kálmán református lelkész áhítatát hallják Kecskés Ákostól.

A Református félóra felelős szerkesztője: Fekete Zsuzsa. Augusztus 14-én, szerdán fél kettőtől várja Önöket a műsorvezető: Hegedűs Márk.

Áldás, békesség!

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.