Ne örökítsük tovább a szegénységet!

2018. augusztus 13., hétfő

A felelős szülővé válást és a gyerekek készségfejlesztését segítő intézményeket indít a református egyház európai uniós támogatással. A négy Biztos Kezdet Gyerekház és a „Jó kis hely” közösségi központ célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű régiókban élőket.

A Magyarországi Református Egyház fontosnak tartja, hogy támogassa vidéken élő, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű családok kitörését a szegénységből. Esélyeik hosszú távú növelését hivatott segíteni az az öt szociális-közösségi intézmény is, amely ezen a héten nyitja meg kapuit Borsodban, Baranyában és Somogyban:

– a mai napon Mezőcsokonyán,
– augusztus 15-én, szerdán Bánrévén és Bódvaszilason,
– augusztus 17-én, pénteken Sellyén indul Biztos Kezdet Gyerekház,
– szintén augusztus 15-én, szerdán Kémesen pedig „Jó kis hely” néven nyílik közösségi központ.

A Biztos Kezdet Gyerekházak

olyan, hétköznap 8 és 13 óra között látogatható, jól felszerelt központok, ahol a három év alatti hátrányos helyzetű gyerekek szüleik jelenlétében játékosan sajátíthatják el azokat a kompetenciákat, amelyeket az otthoni ingerszegény környezetben nem tudnak, viszont ezek hiánya az oktatási rendszerbe bekerülve tovább növelné hátrányukat.

A foglalkozásokon részt vevő édesapák és édesanyák is megerősödhetnek szülői szerepeikben, új készségeket sajátíthatnak el és egyéb támogatást is kapnak. Emellett szakemberek segítik a fejlődési lemaradással küzdő gyerekek készségfejlesztését, valamint a babát váró kismamákat is felkészítik a szülésre.

Az angliai módszertanra épülő komplex programot nem először alkalmazza egyházunk, Dencsházán már évek óta működik Biztos Kezdet Gyerekház.  A most induló 4 intézmény egyenként 40 millió forintos európai uniós támogatásból (EFOP-1.4.3-16-2017 jelű felzárkózási pályázat) működik majd a következő 4 évben.

A „Jó kis hely”

egy olyan közösségi központként funkcionál majd az 500 fős kistelepülésen, amely délelőtt 9 órától a Biztos Kezdet Gyerekházakhoz hasonló szolgáltatásokat kínál majd a kémesieknek, délután 17 óráig pedig tanoda típusú programokkal várja a nagyobb gyerekeket és a kamaszokat.

A már említett kompetenciáinak fejlesztése mellett cél a gyerekek tanulási képességeinek javítása, a családok és a közösségek erősítése, valamint a településen már működő gyermekvédelmi kezdeményezések összefogása és erősítése. A központban baba-mama szobát alakítanak ki és internetezési lehetőséget is biztosítanak. A „Jó kis hely” 44 millió forintos európai uniós támogatásból (EFOP-1.4.3-16-2017-00031-es jelű felzárkózási pályázat) működik majd a következő 4 évben.

Az 5 intézmény indulását féléves előkészítő munka előzte meg, egyházunk társadalmi felzárkózásért felelős munkatársai együttműködnek a helyi gyermekjóléti szakemberekkel, védőnőkkel és az érintett települések református gyülekezeteivel. A helyi református lelkészek aktívan bekapcsolódnak ebbe a munkába, jelenlétük erősíti a készségfejlesztés, az esélyteremtés és a közösségépítés lelki hátterét.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.