Az Amerikai Presbiteriánus Egyház moderátora Budapesten

2016. március 23., szerda

Heath Rada moderátor vezetésével három napra hazánkba látogat az Amerikai Presbiteriánus Egyház (PC USA) hatfős küldöttsége. A delegáció találkozik Bogárdi Szabó István püspökkel, a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának lelkészi elnökével.

A moderátort március 22-25-i látogatására elkíséri felesége, valamint Laurie Klaus, a PC USA katasztrófa-elhárítással és segélyezéssel foglalkozó szervezetének (Presbyterian Disaster Assistance, PDA) igazgatója, Derek Macleod, az európai menekülthelyzetről filmet forgató Myers Park gyülekezet missziói lelkésze, Edward Taylor Stukes, a gyülekezet elkötelezett és aktív tagja, valamint Burkhard Paetzold európai kapcsolattartó.

A hatfős küldöttség Bogárdi Szabó István püspökkel a két egyház együttműködéséről egyeztet és értékeli a menekültválság kapcsán kialakult helyzetet. A delegáció találkozik továbbá a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) rektorával, Balla Péterrel, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ügyvezető igazgatójával, Osgyán Dániellel és Naszádi Krisztinával, az MRE-HEKS-cigánymissziós munkatársával. A moderátor kiemelt figyelmet fordít európai útja során a menekültek ügyének. Heath Rada találkozik az idén 175. évfordulóját ünneplő Skót Misszióban a gyülekezet lelkésze – az eredetileg amerikai presbiteriánus − Aaron Stevens mellett, az MRE menekültmissziójának vezetőjével, Kanizsai Dórával és a menekült integrációs program munkatársaival.

A PC USA, több amerikai testvéregyházunkhoz hasonlóan az Egyházak Világtanácsának a keresztyén segélyszervezetek koordinálására létrehozott szervezetén, az ACT Alliance-on keresztül jelentős anyagi támogatásban részesített több európai egyházi szervezetet, köztük a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet (MÖS), amelynek vezetőivel ugyancsak személyesen találkozik a küldöttség. A moderátor végezetül találkozik a MÖS másik alapító egyházának, a Magyarországi Evangélikus Egyháznak a vezetőivel, kiemelten is Fabiny Tamás püspökkel.

Magyarországi látogatásához hasonlóan, európai körútja során a moderátor Németországban és Görögországban is tájékozódik a menekülthelyzetről és találkozik a PC USA által támogatott protestáns egyházi humanitárius programok felelőseivel.

Heath K. Radát 2014. évi zsinatán választotta moderátorává a PC USA. Korábban presbiterként szolgált és több laikus egyházi funkciót is vállalt helyi, regionális és országos szinten. A virginiai és washingtoni Vörös Kereszt igazgatójaként vonult nyugdíjba, illetve a richmond-i Presbyterian School of Christian Education elnöke volt, amely ma már a Richmond-i Union Teológiai Akadémia része. Rada megbízatása idén nyáron jár le. Az Amerikai Presbiteriánus Egyház 10.000 gyülekezetében mintegy 2,5 millió tagot számlál.

Heath Rada mottója

 

„Sose tudhatjuk, mi a terve velünk Istennek. A legjobb, amit tehetünk, hogy készen állunk Isten szolgálatára, bármilyen minőségünkben számoljon is velünk Isten. Ha így teszünk, akkor nem az a tét, hogy nyerünk vagy veszítünk. Sokkal inkább az, hogy nyitottak legyünk minden lehetőségre és hűségesek Isten akaratához, bárhogy alakuljon is az.”

 

Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.