Az Egyházak Világtanácsának küldöttsége Ukrajnába látogat

2015. március 17., kedd

Olav Fykse, az Egyházak Világtanácsának (EVT) főtitkára által vezetett küldöttség látogat Ukrajnába március 17. és 20. között, hogy megvizsgálják, hogyan tud a nemzetközi ökumenikus közösség az ukrán egyházak segítségére lenni az ország békéjének érdekében.

„Reméljük, hogy ez a látogatás meggyőzően kifejezésre juttatja, hogy az egész ökumenikus közösség együtt imádkozik és munkálkodika békéért és igazságosságért Ukrajnában" - nyilatkozott Tveit. „A közös célunk az, hogy megértsük és felismerjük, hogy mit tehetünk együtt a jövőben" - tette hozzá. Az EVT nyilatkozatot adott ki az ukrajnai tűzszünet kapcsán. 

A küldöttség programjának része az EVT tagegyházánál, az Ukrán Ortodox Egyháznál (Moszkvai Patriarchátus) tett látogatás, és tárgyalás. A delegáció más ukrán egyházak és vallási közösségek vezetőivel is találkozik, valamint magas rangú ukrán politikusokkal is egyeztet.

Az ukrán egyházakkal folytatott megbeszélések során az EVT delegációja találkozik a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) képviselőjével is. Héder János, a KRE lelkészi főjegyzője tájékoztatja a nemzetközi ökumenikus közösséget az ukrán háború Kárpátalját érintő hatásairól. Nemrég a Református Egyházak Világközössége is szolidaritási látogatást szervezett Beregszászra, az európai elnök, Jan-GerdHeetderks vezetésével.

Forrás: oikumene.org
Külügyi iroda
Fordította: Neuberger János

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.