A keresztyén ember identitása

2014. március 09., tárgyszavak: Keresztség, katechézis, identitás, keresztség

A felkérés értelmében előadásomban először a keresztségről, mint a keresztyén identitás meghatározó eleméről kívánok szólni. Másodszor azzal foglalkozom, hogy gyülekezeti lelkipásztorként hogyan segíthetjük elő a keresztségi identitás születését, fenntartását. Harmadszor pedig egy olyan modellt ismertetek vázlatosan, amely segítség lehet annak kimunkálásában, hogy mit jelent egy pluralista világban egyértelmű keresztyén identitással krisztusi módon jelen lenni.

Szerző: Lovas András

Időszerű döntések és tisztázódások a keresztség és konfirmáció ügyében

2012. október 25., tárgyszavak: Konfirmáció, Katechetika, Keresztség, konfirmáció, keresztség

A keresztséggel és konfirmációval kapcsolatos eddigi vizsgálódások homlokterében azok az egyházszociológiai változások álltak, amelyek a népegyházi helyzetben a szekularizáció hatására következtek be. Ennek legszembetűnőbb vonása az a kettős gyakorlat, amely a csecsemőkeresztség mellett egyre nagyobb gyakorisággal találkozik a felnőttkorban megkeresztelkedni és konfirmálni szándékozókkal. Ez utóbbi esetben legtöbbször egy liturgiai konfúzió jelentkezik, amely nem tudja igazán kezelni a felnőttkeresztségben részesülők konfirmációját.

Szerző: Szűcs Ferenc