Lerakták a herendi református templom alapkövét

2020. január 30., címkék: templomépítés

Szombaton délben rakták le az új református templom alapkövét Herenden, amely a porcelánmanufaktúra látogatóközpontjának tőszomszédságában kapott helyet. A tervek szerint a templom nyár végére teljesen felépül majd.

Építeni tudnak az idegenbe szakadt magyarok

2018. július 30., címkék: ausztrália, templomépítés, diaszpóra, ausztráliai magyarok

Magyar református templom épül Ausztráliában, decemberre el is készülhet. Az Összetartozás Temploma a helyi magyar gyülekezet szerint azt üzeni a világnak: a magyarok ott is élni és építeni akarnak, és bár messze kerültek őseik földjétől, ragaszkodnak hitükhöz és magyarságukhoz. Kovács Lőrinc lelkésszel és Szegedi Ildikó gondnokkal beszélgettünk közösségükről.

Hogy lássák, ez református templom

2017. szeptember 27., címkék: templomépítés, nyárlőrinc

A Bács-Kiskun megyei Nyárlőrincen az 1980-as években úgy építettek imaházat, hogy már gondoltak rá: egyszer majd kibővítik azt. Mindezt most azért teszik, hogy a jövő nemzedékének legyen temploma.

Május 12.: A rákosfalvi templom gyülekezeti terme

2012. május 12., címkék: budapest-rákosfalva, templomépítés, évfordulók

Nyolcvanhárom éve szentelték fel a rákosfalvi református templomot, amely a templomtér alatt található a gyülekezeti termével elsőként épült meg Budapesten.

Becsületbeli ügy

2011. október 18., címkék: országos perselypénz, badacsonytomaj, templomépítés, dunántúli egyházkerület

A Zsinat 2009 novemberi döntése értelmében az október utolsó vasárnapi perselypénzt országosan – négy éven keresztül – egyházunk egy-egy épülő új templomának építésére kell gyűjteni.Idén a badacsonytomaji gyülekezet (Dunántúli Egyházkerület) épülő templomára esett a választás. Az országos adománynak várhatóan itt is hatalmas jelentősége lesz.

Közel vinni az evangéliumot az emberekhez

2011. október 10., címkék: bölcskei gusztáv, debrecen, templomépítés

  A Debrecenben épülő új templom alapkövét Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök és Kósa Lajos Debrecen polgármestere tette le.

Épül a veresegyházi református iskola

2011. május 17., címkék: templomépítés, veresegyház, felújítás

Május 15-én szülők, gyermekek, gyülekezeti tagok és meghívott vendégek töltötték meg a veresegyházi református templomot és a régi parókiából átalakítással és emeletráépítéssel létrehozott iskola udvarát, termeit.

Megnyitják a Miskolc-Felsővárosi református templomot

2010. december 09., címkék: Gyülekezeti hírek, templomépítés, miskolc-felsőváros, tiszáninneni egyházkerület

A több mint tíz éve tartó építkezést többek között az is hátráltatta, hogy többször is megkárosították a templomot, számos lopás történt az épületben.

Templomépítő gyülekezet Erdélyben – Hinni kell és cselekedni

2010. december 01., címkék: Határon túl, sepsiszentgyörgy, erdélyi egyházkerület, templomépítés, sepsi egyházmegye

Olyan a templom, mint a közösség hite, amelyből akár több száz évig is élhet a jövendő – vallja Bancea Gábor, Sepsiszentgyörgy új református gyülekezetének lelkésze.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.