Isten szeme előtt

2017. november 29., címkék: nyíregyháza, reformáció500, Fekete Károly, tiszántúl, hirdesd az igét, fekete károly

„Krisztusban olyan kegyelmet kaptunk, ami megtaníthat minket bizalomból cselekedni" – mondta Fekete Károly tiszántúli püspök a Hirdesd az Igét! programsorozat zárórendezvényén, november 18-án a nyíregyházi Continental Arénában.

A szív és a szeretet temploma

2017. november 03., címkék: sajólád, templomszentelés, reformáció500

Felszentelték a sajóládi református templomot. A háromezer fős település reformátusai 2014-ben vágtak bele az építkezésbe, amelyet a magyarországi gyülekezetek 17,5 millió forinttal támogatták. A templomszenteléssel és az azt követő Kálvin-szobor avatással véget ért a reformáció emlékéve a Tiszáninneni Református Egyházkerületben, mely során jubileumi programokkal, konferenciákkal és hálaadó istentiszteletekkel emlékeztek a reformáció kezdetének 500. évfordulójára.

Emlékoszlopot állítottak Diósgyőrben

2017. november 02., címkék: diósgyőr, reformáció500, megemlékezés

Emlékművet avattak a Reformáció 500. évfordulója alkalmából Miskolcon, a Diósgyőri Református Általános Iskola előtt. A két méter magas faoszlop Szondy Sándor fafaragó, népi iparművész alkotása és a reformátusság jelképeit ábrázolja. Az emlékoszlopot Nagy Attila iskolaigazgató, Szűcs Endre püspöki főtanácsos és az alkotó leplezték le a nyilvánosság előtt.

Mint test és lélek

2017. november 01., címkék: reformáció500, Debrecen, fekete károly, debrecen, jubileum, Fekete Károly

„Isten oltalom és erősség, aki tetteiben mutatta meg az erejét. Isten a fellegvár, a végső menedék, jöhetnek az őskáosz erői, de Isten a rend, a fedezék, a menhely." Emlékmű felavatásával, ökumenikus istentisztelettel és Vajda János zeneművével ünnepelték Debrecenben a reformáció jubileumát október 31-én.

Dicső múlt, dicső jelen

2017. október 29., címkék: egyházkerületi közgyűlés, tiszáninnen, tiszáninneni egyházkerület, reformáció500

Közös közgyűlést tartott a Tiszáninneni Református Egyházkerület és Miskolc Város Önkormányzata október 21-én az avasi református templomban. A rendhagyó ülésen a reformáció kezdetének 500. évfordulójáról emlékeztek meg, valamint a két testület nyilatkozatot írt alá, melyben megerősítették együttműködésüket. Az ünnepi eseményen Miskolc reformációjáról, a város és a történelmi egyházak partnerségi lehetőségeiről, és az egyházkerület városban betöltött szerepéről is szó esett.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.