Fesztiválozz és missziózz a KözösPonttal!

2019. január 25., címkék: fesztivál, Ördögkatlan Fesztivál, Volt Fesztivál, Szegedi Ifjúsági Napok, misszió, ifi, önkéntesség, közöspont, KözösPont, efott, EFOTT, Strand Fesztivál, Misszió

Idén is várja 18-33 év közötti fiatalok jelentkezését a KözösPont fesztiválmisszió. A jelentkezési határidő január 27., a sikeres felvételt követően a Volt, a Strand, az Ördögkatlan, az EFOTT vagy a SZIN fesztiválok valamelyikén vehettek majd részt.

Bach mindenkinek

2018. március 08., címkék: fesztivál, egyházzene, bach

A főváros mellett idén országszerte 32 település több mint 100 helyszínén, 300 programmal, 2000 fellépő közreműködésével ünneplik Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját március 21. és 25. között. A Bach Mindenkinek Fesztivál fő célja, hogy a klasszikus zenét mindenkihez eljuttassa.

Van örökös

2016. augusztus 22., címkék: ifi, fesztivál, erdélyi ifjúsági keresztyén egyesület, erdélyi ike

Augusztus 9-13. között zajlott Szovátán „A világ, ami körülvesz" mottóval a III. Válts irányt! IKE Fesztivál, Erdély egyik legrangosabb keresztény ifjúsági rendezvénye.

Kassa-ÉRT - Református kulturális fesztivál júniusban

2013. január 16., címkék: kassa, szlovákiai keresztyén egyház, fesztivál

A 2013-as évben a franciaországi Marseille mellett Kassa is az Európa Kulturális Főváros. Ebből az alkalomból a város területén számos rendezvényt szerveznek meg. Mivel Kassán  jelentős számú református él, így a jeles év kapcsán a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezetése közösen a Magyar Református Egyház együttműködésével programsorozatot rendez.

Ötödször is REND

2012. június 28., címkék: székesfehérvár, dunántúl, fesztivál, rend

Nem lehet nyár református fesztivál nélkül. Idén a Rend-en (Református Egyházi Napok Dunántúl) van a sor. A minden generációnak programot kínáló rendezvény június 29-én nyitja meg kapuit Székesfehérváron.

Kalandra fel!

2012. június 20., címkék: fesztivál, tábor, ifjúság

A Csillagpontig még egy évet kell várni, de a református fiatalnak idén sem kell otthon maradnia, bőven akad ifjúsági tábor, fesztivál, ahol testileg-lelkileg feltöltődhet, barátokra lelhet. Körkép.

Sárkányünnep Bódvalenkén

2012. június 13., címkék: fesztivál, bódvalenke, cigánymisszió

Idén harmadik alkalommal tartottak Sárkányünnepet a cigány festészet hatalmas, a világon egyedülálló szabadtéri tárlatának otthont adó Bódvalenkén. A Freskófalu projekthez kötődő kétnapos program célja az volt, hogy rámutassanak a roma művészet, festészet, zene és tánc értékeire.

Hirdesd az Igét a magad területén!

2012. április 18., címkék: kálvin kiadó, fesztivál, könyvbemutat

Április 19. és 22. között megnyitja kapuit a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ahol idén is több mint 350 programmal, többek között pódiumbeszélgetésekkel, könyvbemutatókkal, íróportrékkal, koncertekkel és természetesen gyereksarokkal várják az érdeklődőket. A fesztivál kapcsán Kármán Tiborral, az Egy focista naplójából című ifjúsági regény szerzőjével beszélgettünk könyvének bemutatójáról, emberi értékekről, hitről és fociról.

Őszi programok a Ráday utcában

2011. szeptember 23., címkék: könyvbemutató, könyvvásár, ráday utca, fesztivál

Utcazene fesztivál,könyvvásár, filmklub és könyvbemutató várja az érdeklődőket  idén ősszel a Ráday utcában.

Válts irányt! - visszapillantás

2011. július 07., címkék: fesztivál, erdélyi ifjúsági keresztyén egyesület

Július 1-3. között rendezte meg Szovátán az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület a Válts irányt! fesztivált. Bár ebben a formában először került sor a találkozóra, a szervezők már a folytatáson gondolkodnak.

Vizsoly, a Biblia bölcsője

2011. július 04., címkék: vizsolyi biblia, fesztivál

A július 28. és 31. között Vizsolyba látogatók keresztyén és hagyományőrző programokon vehetnek részt.

Keresztyén ifjúsági fesztivál Szovátán

2011. június 24., címkék: szováta, Határon túl, erdélyi ifjúsági keresztyén egyesület, fesztivál

Július 1-3. között rendezi meg az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület a Válts irányt! fesztivált. A rendezvény az erdélyi magyar keresztyén fiatalok háromnapos fesztivál jellegű nyári találkozója, amelyet bár ebben a formában először rendeznek meg, az esemény mégsem egészen előzmények nélküli.

Válts irányt! - keresztyén ifjúsági fesztivál Szovátán

2011. május 25., címkék: erdélyi ifjúsági keresztyén egyesület, erdélyi egyházkerület, fesztivál, ifi

A rendezvény az erdélyi magyar keresztyén fiatalok háromnapos fesztivál jellegű nyári találkozója, amelyet idén első ízben szervez meg július elején az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület.

Nemzetközi ökumenikus zsűri a Jameson CineFesten

2011. március 31., címkék: fesztivál, film, ökumenikus

Először a hazai filmfesztiválok történetében négytagú nemzetközi ökumenikus zsűri is értékeli majd a filmeket a szeptemberi Jameson CineFesten, azaz a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon.

Nemzetközi ortodox sajtófesztivál

2010. október 14., címkék: moszkva, fesztivál, ortodox egyházak

Október 12-én nyílt meg Moszkvában a Krisztus Üdvözítő Székesegyház melletti konferenciateremben a „Hit és szó” megnevezésű, IV. Nemzetközi Ortodox Sajtófesztivál.

Román-magyar közös film nyerte el az ökumenikus filmdíjat Locarnóban

2010. augusztus 25., címkék: Ökumené, franciaország, svájci protestáns egyházak, fesztivál, ökumené

Marian Crişan Morgen című, román-magyar-francia koprodukcióban készült filmjét díjazta a 63. locarnói filmfesztivál ökumenikus zsűrije.

Folytatódik a Sukorói Zenei Nyár

2010. augusztus 05., címkék: egyházzene, Hírek, fesztivál

Augusztus 7-én, szombaton a Fejér megyei gyülekezet tempolmában, a koncertsorozat harmadik alkalmán csendülnek fel többek között Bach és Händel művei.

10 éves jubileumi Ez az a nap!

2010. június 07., címkék: ezazanap, fesztivál, Hírek

A tíz évvel ezelőtt indult rendezvénysorozat idei alkalma június 19-én délután fél ötkor kezdődik a Margitszigeten az Atlétikai Centrumban.

„Hit és írás” fesztivál az amerikai Kálvin Kollégiumban

2010. március 11., címkék: amerikai egyesült államok, Nagyvilág, kálvin jános, Grand Rapids, grand rapids, fesztivál

Az Amerikai Református Egyház Grand Rapids-i Kálvin Kollégiuma lesz az otthona annak a nagy fesztiválnak, amit április közepén tartanak majd 70 író és 2 000 olvasó részvételével, akiket a szépirodalom lelkesít.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.