Későbbre halasztjuk a májusi Egységnapot

2020. március 13., címkék: koronavírus, egységnap

A vírus-veszélyhelyzet miatt Erdélyben is elhalasztják a tavaszra tervezett programokat, így a május 22–23-ra kitűzött marosvásárhelyi egységnapi rendezvényeket is.

Közösségünk, összetartozásunk, életünk

2019. május 21., címkék: egység10, egységnap

„Csak úgy lehetünk igazi reformátusok, ha valóban Krisztusra tekintünk és az életünkkel is hirdetjük, amire az evangélium tanít bennünket” – az egységnap résztvevőit arról kérdeztük, mi hozta el őket Debrecenbe és mit is jelent nekik reformátusságunk.

A találkozás kiváltsága

2019. május 20., címkék: egységnap, egység10

„Szól az ima azért, hogy ébredés legyen közöttünk, és azért is, hogy ez a nap valóban az öröm és a hálaadás alkalma legyen” – a szombati egységnapon mi is ellátogattunk az imaláncra, hogy másokkal együtt fohászkodjunk.

Valósítsuk meg Isten álmát!

2019. május 18., címkék: egységnap, egység10

Az egyház küldetésének lényege, hogy megossza a világgal a meghallott evangéliumot, a megváltás csodálatos  örömhírét – fogalmazott Fekete Károly tiszántúli püspök az egységnapi hálaadó istentisztelet igehirdetésében. Szombaton délután a debreceni Nagytemplom előtt több ezer magyar református vett részt az úrvacsorás alkalmon.

Egységéért ad hálát a Magyar Református Egyház

2019. május 18., címkék: egységnap, egység10

„Együtt kell várnunk Isten Szentlelkét, hogy fújja ki életünk völgyeiből, patthelyzeteink holtpontjaiból a reménytelenséget, és a középpont, Krisztus felé tereljen bennünket, akinél minden töredezettség egészséggé és éppé válik. Boldog az a nép, amely Isten kezében óhajt egy lenni. Legyünk mi ilyen nép!" – mondta Fekete Károly tiszántúli püspök, aki a szétszóratott és megelevenített csontokról szóló ezékieli próféciáról beszélt köszöntőjében a május 18-i egységünnepet megnyitó áhítatában.

Unokáink is ünnepeljenek!

2019. május 18., címkék: egységnap, egység10

A református nagycsalád egy segítőkész család, amelyik a mindennapokban is megéli egységét – hangsúlyozzák a magyar református egyházi vezetők. Május 18-án, szombaton ezrek ünneplik a Magyar Református Egység Napját Debrecenben.

Hálás szívvel

2019. május 18., címkék: egységnap, egység10

Tíz évvel ezelőtt Debrecenben erősítettük meg összetartozásunkat mi, magyar reformátusok. Hálát adunk Istennek, hogy az elmúlt évtizedben megtartott bennünket. Szabadságot kaptunk az evangélium hirdetésére és az egyház építésére. Hálásak vagyunk, hogy száz éves, kényszerű elszakítottságunk ellenére is megmaradhatott testvéri egységünk.

Az egység ünnepe

2019. május 10., címkék: egységnap

„Azzal tudjuk leginkább értékelni az egységet, ha megéljük azt" – véli Fekete Károly tiszántúli püspök, a május 18-i egységnap házigazdája. Egy hét múlva egész napos rendezvénnyel ünnepeljük az egységes Magyar Református Egyház megalakulásának 10. évfordulóját Debrecenben.

Ilyennek látjuk a református egyházat

2019. március 13., címkék: egységnap

Hegyi beszéd, Merengés, Isten háza és mi, Végtelen – kiválasztották a Tiszántúli Református Egyházkerület fotópályázatának díjazott képeit. A szervezők a magyar református egység napjára készülve azt várták a pályázóktól, hogy jelenítsék meg, milyennek látják ők a református egyházat.

Nem kerülhetjük meg a Lélek egységét

2019. március 04., címkék: egységnap, egység10

A magyar reformátusok május 18-án, Debrecenben közösen szeretnének hálát adni a pont tíz éve újraegyesült Magyar Református Egyházért. A szervezőket erről az egységről, a várható programokról és elmúlt tíz évről kérdeztük.

Ezek a programok várnak ránk az Egység évében

2019. február 04., címkék: egységnap

A Magyar Református Egyház újraegyesülésének 10. évfordulója, Kárpát-medenceivé nőtt ifjúsági találkozó, szakmai fórumok, az év ritmusát meghatározó, mára már hagyományosan megrendezett programok – összegyűjtöttük az idei év határokon átívelő református eseményeit.

Milyennek látod a református egyházat?

2019. február 04., címkék: egységnap, fotópályázat

Egykép címmel fotópályázatot hirdet a Tiszántúli Református Egyházkerület, melynek célja hogy megtaláljuk a 2019. május 18-i Magyar Református Egység Napja kampányfotóját.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.