Hitvallás és szolgálat a reménységből fakadó öröm birtokában

2016. június 28., címkék: rend, balatonfüred, REND, steinbach józsef

Az élő Isten szeretete nélkül pusztaság ez a földi élet, hangsúlyozta a június 24–26. között Balatonfüreden megrendezett dunántúli református egyházi napokat, a REND-et lezáró igehirdetésében Steinbach József dunántúli püspök, aki szerint azonban Jézus Krisztus megváltó szeretete virágba tudja öltöztetni ezt a kietlen tájat.

Ismét összegyűltek a dunántúli reformátusok

2016. június 27., címkék: rend, balatonfüred, reformátusok lapja, REND

Balatonfüreden tartotta kétévente megrendezett nagy találkozóját, a REND-et június 24. és 26. között a Dunántúli Református Egyházkerület. Bár a betűszó feloldása Református Egyházi Napok, Dunántúl, mégis nagy kedvvel és leleménnyel használják a szervezők köznévi értelemben is: a programfüzet fő fejezetei például „időrend", „helyszínrend", „témarend" címeket viselnek, sőt még a www.rend.hu internetes oldal is a találkozó programját jeleníti meg.

Balatonfüred csendje

2013. július 31., címkék: riport, balatonfüred, reformátusok lapja, miklós ferenc

Története során sokan megfordultak a balatonfüredi református templomban. Ide járt Jókai Mór is, és a kelet- és nyugatnémet turisták is itt találkoztak, német nyelvű istentiszteleteken. Mára megváltozott a kép: családok érkeznek nyaralni a Balaton partjára, akik nem felejtik el megköszönni azt, hogy volt lehetőségük pihenni.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.