A leszokni vágyás, a környezetváltozásba vetett remény hozta haza, de itthon sem volt képes szembe nézni a felnőtt élet kihívásaival: a sikertelen leszokási kísérlet után még mélyebbre süllyedt, az utcára került, egy feltört pincében lakott, lopásból tartotta fent magát. Minden nap a halállal nézett szembe, de nem volt ereje változtatni az életén. Utolsó elkeseredésében felemelte a kezét és Istenhez könyörgött.
Segítséget kért a családjától is, így került a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziójához. Tizenöt hónapot töltött a ráckeresztúri drogterápiás otthonban, ahol újra kellett tanulnia szinte mindent: ágyban aludni, kádban fürdeni, kommunikálni, felelősséget vállalni a tetteiért, megtanulni nem hazudni többé.
Ráckeresztúron megkapta a segítséget az újrakezdéshez, de a terápia után saját lábára kellett állnia. Azt mondja, a félelem nem múlt el az életéből, csak most más stresszhatások érik. Már tudja, ha szembenéz velük és nem menekül, attól erősebb lesz.
Zsolt három éve egy pohár sört sem ivott. Egy éve dolgozik egy olyan médiavállalkozásban, amely a társadalmi felelősségvállalás jegyében befogadta és esélyt adott neki. Párkapcsolatban él, albérletet tart fenn, kutyát nevel. Él.
támogatás
lelkierő
Támogassa
a Magyarországi Református Egyház
társadalmi szolgálatát!
Technikai szám
Zsolt 32 éves, 3 éve tiszta. Előtte 14 évig fogyasztott különböző kábítószereket, 9 hónapig volt hajléktalan. Több elvonókúra és egy megtérés után újra kellett tanulnia az életet. Ma dolgozik, barátnője van, felelősségteljes életet akar élni.
Zsoltot gyermekként megviselte a család költözése és a beilleszkedés az iskolába is küzdelmes volt számára. Azért kezdett cigizni, hogy a nagyobbak befogadják, hozzájuk akart tartozni. Alkoholt, marihuánát fogyasztottak éveken át. Egy rosszul végződő kapcsolat után külföldre ment dolgozni, hogy bizonyítson, de ez az út sem vezetett jó irányba, heroinfüggő lett.