Isten országának előszobája

2013. szeptember 10., címkék: mezőnyék

Hálaadó istentiszteleten szentelték fel a Nyékládháza-Mezőnyéki református templomot, amelynek alapkövét 2005-ben rakták le a településen. A beruházáshoz szükséges 80 millió forintot hazai és külföldi adományokból, továbbá magánszemélyek felajánlásaiból gyűjtötték össze.

Cseppekből, mint fecske a fészket

2012. október 16., címkék: perselypénz, reformátusok lapja, mezőnyék

A Zsinat 2009. évi határozata értelmében az október utolsó vasárnapi perselypénzt országosan egyházunk egy-egy épülő új templomának építésére kell gyűjteni. Az Elnökségi Tanács úgy döntött, hogy idén az adományokat a magyarországi református gyülekezetek a mezőnyéki református templom javára adják. Idén tehát – Nagykovácsi és Badacsonytomaj után – ismét olyan gyülekezet kapja az országosan összegyűjtött perselyadományt, amelynek az valóban nagy segítséget nyújt a templomépítés befejezéséhez. „Épül a templom, és a gyülekezet is épül" – fogalmaz Mátyás Sándor nyékládházi lelkipásztor, aki azt is hozzáteszi: „Mindannyian érezzük, hogy ez nagy csoda számunkra, és mindig keressük az Istentől jövő megoldást."

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.