Belügyminisztériumi elismerés a Magyar Református Szeretetszolgálatnak

2011. október 07., címkék: kitüntetés, iszapkatasztrófa, szeretetszolgálat (mrsz)

„Az összefogás eredményt hozott: egy év alatt újjáépült a vörösiszap-katasztrófa által sújtott térség″ – fogalmazott kedden Devecserben Pintér Sándor. A belügyminiszter köszönetet mondott minden, a mentésben részt vevő állampolgárnak, szervezetnek. Elismerő oklevelet és érmet kapott többek között a Magyar Református Szeretetszolgálat is. Az MRSZ 18 millió forint értékben nyújtott segítséget a segélyezési időszakban, a rehabilitáció során pedig 33,3 millió forint értékben segített a bajbajutottakon.

Ingóságpótlás 38 iszapkárosult családnak

2011. július 15., címkék: iszapkatasztrófa, szeretetszolgálat (mrsz)

A Magyar Református Szeretetszolgálat július 14-én megkezdte az iszapkárosultak ingóságpótlását. „Nagyon örülök, hogy létrejött ez az alkalom, hiszen itt vannak az első családok, akik megkapták a kárenyhítés teljes összegét” - emelte ki az átadóünnepségen  Toldi Tamás, Devecser polgármestere. 

Devecseri Karácsony az iszapkatasztrófa után

2010. december 21., címkék: iszapkatasztrófa, természeti katasztrófák, karácsony, advent

Ünnepelünk karácsonyt, csak még nem tudjuk, miből – ez volt a legáltalánosabb válasz, amit a vörösiszap-katasztrófa elszenvedői és az árvízkárosultak mondtak megkeresésünkre. Mások nem is akartak válaszolni.

Több mint 23 ezer eurót gyűjtöttek a felvidéki reformátusok a vörösiszap károsultjai számára

2010. november 29., címkék: természeti katasztrófák, iszapkatasztrófa, Határon túl, adománygyűjtés, szlovákiai reformátusok (szrke)

A Szlovákia Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja október közepén hirdette meg a gyűjtést.

Ismét lesz jótékonysági est Székesfehérváron

2010. november 24., címkék: természeti katasztrófák, iszapkatasztrófa, Gyülekezeti hírek, adománygyűjtés, advent

Az adventi jótékonysági rendezvény teljes bevételét a vörösiszap áldozatainak megsegítésére ajánlják fel.

A semmiből is adni

2010. október 26., címkék: iszapkatasztrófa, pál sándor, vad lilla, devecser, önkéntesség, szeretetszolgálat (mrsz), Háttér

"Ha teheti, inkább ne menjen Devecser felé" – tanácsolta egy autósnak a bakonygyepesi benzinkút kasszájánál a nemzeti ünnepen is dolgozó hölgy. Mi nem tehettük. A Dunántúli Református Egyházkerület és a Dunamelléki Református Egyházkerület önkéntes lelkipásztorai, valamint a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) önkéntesei után igyekeztünk a vörösiszappal elárasztott településre.

Pákozdi segítség az iszapkatasztrófa károsultjainak

2010. október 26., címkék: adománygyűjtés, Hírek, iszapkatasztrófa, Gyülekezeti hírek, devecser, önkéntesség, szeretetszolgálat (mrsz)

A pákozdi gyülekezet nemcsak segélykoncerttel segített az iszapkatasztrófa károsultjain, hanem néhány tagjuk részt vett a devecseri önkéntes munkanapon is.

„A szegények mindig velünk lesznek” – jótékonysági árverésre készül az MRSZ

2010. október 23., címkék: pál sándor, iszapkatasztrófa, Hírek, Határon túl, bölcskei gusztáv, szeretetszolgálat (mrsz), jótékonysági aukció

"A szegénységet és a nyomorúságot nem tudjuk megszüntetni, de tennünk kell ellene" – mondta Bölcskei Gusztáv püspök az MRSZ I. Jótékonysági Aukciójának sajtótájékoztatóján.

Református üdülőkbe mehetnek az otthontalan kolontáriak

2010. október 09., címkék: segélyakció, iszapkatasztrófa, szeretetszolgálat (mrsz)

Kétszáz iszapkárosultnak nyújt átmeneti otthont a Magyar Református Szeretetszolgálat.

Felvidéki gyűjtés az iszapkatasztrófa károsultjainak

2010. október 08., címkék: iszapkatasztrófa, adománygyűjtés, szlovákiai reformátusok (szrke)

A Szlovákia Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja is gyűjtést szervez a magyarországi iszapkatasztrófa károsultjainak és a kárelhárítási munkálatok segítésére.

Segítsünk az iszapkatasztrófa károsultjain

2010. október 08., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), Hírek, természeti katasztrófák, iszapkatasztrófa

A Magyar Református Szeretetszolgálat gyűjtést szervez az iszapkatasztrófa károsultjainak megsegítésére.

Tisztítószereket visz Devecserbe a Szeretetszolgálat

2010. október 05., címkék: iszapkatasztrófa, természeti katasztrófák, adomány, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

Az MRSZ közel kétmillió forint értékű tisztító- és fertőtlenítőszereket visz Devecser térségébe, hogy ezzel is segítse a helyreállítási munkákat.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.