Hárommillió forint az ökumenizmus támogatására

2020. február 17., címkék: Ökumené, pályázat, ökumene, Pályázat, ökumené

Négy pályázatot írt ki a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány: összesen csaknem hárommillió forinttal segíti a felekezettudomány művelését, valamint a hazai történeti felekezetek jobb megismerését és közeledését.

Önkéntes szervezőket várnak Grazba – elmarad

2020. február 15., címkék: graz, ifi, Pályázat, pályázat

Fiatal segítők (stewardok) jelentkezését várják az idei év kiemelkedő protestáns eseményére, a Graz városában július 3. és 5. között meghirdetett egyházi napokra.

A felelősséggel élni kell!

2020. február 15., címkék: kiskunhalas

„Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon (Lk 12,48)" – vallja Édes Árpád, a kiskunhalasi gyülekezet vezető lelkipásztora. A Bács-Kiskun megyei kisvárosban nem nehéz reformátusokkal találkozni, hiszen a település központjában a templom mellett egyházi fenntartású óvoda, iskola és szociális otthon is működik. Aki pedig messzebb él, vagy éppen úton van, annak csak a rádiót kell bekapcsolnia, a gyülekezetnek ugyanis saját csatornája van. A missziós munkának előbb-utóbb beérik a gyümölcse, ez évben például már több mint hatvanan tesznek majd konfirmációs fogadalmat.

Merünk válaszolni?

2020. február 13., címkék: Tapolyai Emőke, szerelem, szexualitás, házasság hete, Házasság hete

Intimitás, szexualitás, önmegtartóztatás, elfojtás – fogalmak, melyekről még ma sem beszélünk elég hangsúlyosan, miközben rengeteg ezekkel kapcsolatos kérdés szövi át életünket. A Házasság Hete alkalmából ilyen és ezekhez hasonló témákról beszélgettünk Tapolyai Emőke szexuálterapeutával és Ablonczy Áron református lelkipásztorral.

Vigyük Isten elé hálaadásunkat!

2020. február 13., címkék: generális konvent elnöksége (gke), trianon

Marosvásárhelyen tartjuk a Magyar Református Egység napját május 22-én, pénteken és 23-án, szombaton.
A program részleteiről is egyeztetett a Magyar Református Egyház Generális Konventjének Elnöksége februári ülésén Szekszárdon – derül ki közleményükből.

Se harang, se harag

2020. február 13., címkék: héderfája

Szándékos gyújtogatás miatt égett le Héderfája református haranglábja. Az erdélyi település gyülekezete a tűz utáni vasárnapi istentiszteleten, a szinte még füstölő romok felett megállva úgy döntött: a régivel megegyező haranglábat épít. A helyszínen jártunk, hogy megtudjuk, mi történt és mit éreznek a helyiek a tűzeset után. Nem haragszanak, nagyon megrendültek, de bíznak Istenben – mondják a Maros megyei falu lakói.

Imával a vírus ellen

2020. február 12., címkék: Bethesda, Mikos Borbála, járvány, megelőzés, koronavírus, bethesda

Imaközösségre hívja a gyülekezeteket Vuhani Egyházak Pásztorainak Egyesült Imacsoportja. A január óta tomboló koronavírus rég nem látott pánikot okozott világszerte. Bár az áldozatok száma ezer fölé emelkedett, jó hír, hogy a legfrissebb adatok szerint csökken a fertőzöttek száma. A betegségről Dr. Mikos Borbála, a Bethesda Gyermekkórház orvosigazgatója mondta el a legfontosabb tudnivalókat.

Krisztusban és a borászatban látják a jövőt

2020. február 11., címkék: borum

A mézillatú bor, a stabil lélekszám és a reformátusság megtartó ereje – röviden így foglalható össze a dél-erdélyi Csombord utóbbi évszázadának története. A tavalyi évben a településen élő Vass Attila borász nyerte el a Magyarországi Református Egyház bora címet fehérbor kategóriában. Az idei BORUM-ra készülve ellátogattunk hozzá, hogy megismerjük a régió különleges borait és az ottani magyar reformátusság mindennapjait.

Igazságos békét sürgetnek a reformátusok

2020. február 11., címkék: közel-keleti béke, református világközösség (rev)

A Református Egyházak Világközössége (REV) és több tagegyháza is kritikával fogadta a Trump-kormányzat által kidolgozott új közel-keleti béketervet.

Több építészeti érték is előkerült a Károlyi-Csekonics-palota rekonstrukciója alatt

2020. február 10., címkék: zsengellér józsef

Történelmi és kulturális szempontból is értékes szerkezetek, tartozékok, illetve elemek kerültek elő a neorokokó stílusban épült Károlyi-Csekonics-palota rekonstrukciója során, amelyet várhatóan június végén fejeznek be. A felújított épületet a Károli Gáspár Református Egyetem fogja használni.

Csapatjáték szerelemmel

2020. február 10., címkék: Házasság hete, házasság hete, interjú

Ezt a mottót választották maguknak a Házasság hete idei arcai: Semsei Rudolf és Dobay Eszter tizenkilenc éve játszik egy csapatban, és bár a lánykérésre mindketten máshogyan emlékeznek, abban egyetértenek, hogy a házasság alapja egymás tisztelete és az egyre mélyülő szeretet. Egy kapcsolat működtetése rengeteg munkával jár, azonban szerintük gyakran a kő-papír-olló játék is segíthet.

Leégett a székelyföldi Héderfája református templomának haranglábja

2020. február 08., címkék: tűzkár

Szombat hajnalban leégett a Maros megyei Héderfája (Idrifaia) református templomának haranglábja – közölte a Magyar Távirati Iroda.

Ősi falak, modern oktatás

2020. február 07., címkék: debreceni teológia (drhe)

A lelkészi és tanítói hivatásban mindig csak adni kell, az igazi elismerés pedig mások sikerében rejlik. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem az ország egyik legrégebbi felsőoktatási intézménye, 1538 óta tanítanak egy olyan intézmény falai között, amelynek padjait Ady, Móricz, Csokonai és Szabó Magda is koptatta. Az egyetem egyszerre próbálja egyesíteni a hagyományt és a modern módszereket. Megnéztük, hogyan élnek a hallgatók és oktatók a „Közösség, hit, tudás" jelmondat szellemében.

Igazgatót keres a Siloám Református Gyógyászati és Szabadidőközpont

2020. február 06., címkék: pályázat, Pályázat

A Kunhegyesi Református Egyházközség pályázatot hirdet a tulajdonában lévő SIL-GYÓGY-KONF Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatói állásának betöltésére. A SIL-GYÓGY-KONF Korlátolt Felelősségű Társaság fő tevékenysége a kunhegyesi Siloám Református Gyógyászati és Szabadidőközpont teljes körű üzemeltetése.

Muzeális értékek áztak el Kecskeméten

2020. február 06., címkék: ráday múzeum

Csőtörés miatt elázott Ravasz László néhai dunamelléki püspök néhány bútora, és több mint kétszáz úrasztali terítő is átnedvesedett a kecskeméti Ráday Múzeumban. Az intézmény most nagy szárítóként üzemel, a szakemberek azon fáradoznak, hogy a terítők alaposan kiszáradjanak, és ne legyenek penészesek. A múzeum februártól újra várja a látogatókat.

Teológushallgatók jártak a Zsinati Hivatalban

2020. február 04., címkék: zsinati hivatal

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának (KRE HTK) teológushallgatói február 3-án, hétfőn egyházunk Zsinati Hivatalában töltötték félévkezdő csendesnapjukat, ahol a lelki alkalmakon túl megismerkedtek a hivatal dolgozóinak mindennapos feladataival is.

Ahol a falak is prédikálnak

2020. február 03., címkék: visk

Hiába fürkésszük őket, nyoma sincs a napsugaraknak, amikor a Tiszahátról elindulunk Viskre. A Felső-Tisza-vidék erős magyar bástyájához közeledve még mordabbra fordul az idő, alig látunk a ködtől. Mire a településre érünk, már az eső is elered, de az időjárás zordsága csak még fenségesebb hátteret kölcsönöz a magas fenyőfák mögött álló helyi református templomnak.

Ultimátum, nem béketerv

2020. február 03., címkék: palesztina, palesztína, Palesztina, egyházak világtanácsa (evt)

Nem a békéhez vezető út állomásának, hanem ultimátumnak tartja a Trump-Netanjahu egyezményt az Egyházak Világtanácsának (EVT) főtitkára.

Útban az inkák földjére

2020. február 03., címkék: peru

Peruba utazik missziós útra a debreceni kötődésű Then család. Ünnepélyes keretek között indították őket szolgálatra a debreceni Nagytemplomból a diakónia vasárnapján.

Peregrin célba ért

2020. február 03., címkék: tananyagfejlesztés

Eredményt hirdettek a „Peregrin – Az elveszett adatok nyomában" című Kárpát-medencei református iskolatörténeti vetélkedőn: az interneten zajló versenyen több mint nyolcszáz diák és mentor vett részt, a legügyesebbek január 25-én vehették át díjaikat egyházunk Zsinati Székházában. A Református Tananyagfejlesztő Csoport célja az volt a látványos grafikájú, izgalmas történetvezetésű online játékkal, hogy a résztvevő diákok jobban megismerjék saját közösségüket, valamint a református egyházi oktatás történetét és máig élő hagyományait.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió