Olyan lelkipásztor szeretne lenni, akihez bizalommal fordulhatnak

2019. november 30., címkék: beiktatás

Erősítené a református közösséget és járná a gyülekezeti tagok útját a szombaton beiktatott, új kaposvári lelkipásztor. Petró László nemrég költözött családjával a somogyi megyeszékhelyre és már el is kezdte szolgálatot.

Kihívottak közössége

2017. május 31., címkék: bács-kiskunsági egyházmegye, beiktatás, bán béla, tisztújítás, parókia portál

Beiktatták tisztébe Bán Bélát, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye új esperesét. Az ünnepi alkalmon Baján Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke hirdetett igét.

Feladat: közösség és egység a Délvidéken

2013. április 13., címkék: halász béla, püspökválasztás, beiktatás, szerbiai reformátusok (szrke)

A közösség fontosságáról, az egység helyreállításáról beszélt székfoglaló prédikációjában Halász Béla, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház új püspöke. Az ünnepi istentisztelet keretében megtartott beiktatásnak április 13-án a hertelendyfalvi református templom adott helyet.

Beiktatás és Heidelbergi káté

2013. március 05., címkék: rajnai protestáns egyház, beiktatás, heidelbergi káté

2013. március 3-án a düsseldorfi Johanneskirche szépen felújított templomában, istentisztelet keretében iktatták be a Rajnai Protestáns Egyház újonnan megválasztott lelkészi elnökét, Manfred Rekowskit és több más vezetőjét. A beiktatásra érkezett vendégek a Heidelbergi Kátéról szóló konferencián is részt vettek.

Elnökbeiktatás Vesztfáliában

2012. március 02., címkék: püspöknő, észak-rajna vesztfáliai protestáns egyház, anette kurschus, beiktatás, annette kurschus

Vasárnap ünnepélyes iktatják be a legnagyobb német tartományi egyház ősszel megválasztott új zsinati elnökét. Első alkalommal kerül nő az egyházvezetői tisztségbe. A Bielefeldben zajló eseményen egyházunkat Bölcskei Gusztáv püspök képviseli. Anette Kurschus a választásról, hitről, egyházról és magánéletéről beszélt a vele készült interjúban.

Lelkészbeiktatás Zsámbékon

2011. október 14., címkék: zsámbék, beiktatás

A zsámbéki református anyaegyházközség első lelkipásztorát iktatta be október 9-én Sipos Bulcsu Kadosa esperes. Az 1947-ben alapított gyülekezet az elmúlt évtizedekben leány-, társ- és missziói egyházközségként egyaránt működött. A most beiktatott lelkipásztor, Matyó Lajos 2003 óta missziói lelkészként szolgált Zsámbékon.

Lelkészbeiktatás Pasaréten

2011. május 16., címkék: pasaréti egyházközség, beiktatás

  Beiktatták Budapest legnagyobb református gyülekezetének lelkipásztorát szombaton. Horváth Géza vette át a csaknem négy évtized pasaréti szolgálatot követően nyugdíjba vonult Cseri Kálmán helyét.

Gyülekezeti lelkészből ifjúsági lelkész

2011. február 21., címkék: lelkész, beiktatás, szlovákiai reformátusok (szrke), ifi

  Január elsejével a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház három nyugati egyházmegyéjének ifjúsági lelkészévé nevezték ki Süll Tamást, aki öt éven keresztül volt a kulcsodi gyülekezet lelkipásztora.

Beiktatták a budapesti skót gyülekezet lelkészét

2010. május 03., címkék: aaron stevens, Gyülekezeti hírek, beiktatás, skót egyház

A Skót Egyház korábbi vezetője, Sheilagh M. Kesting iktatta be csütörtökön a Vörösmarty utcában a St. Colomba Church új lelkipásztorát, Aaron Stevenst.

Elhalasztották Irinej szerb patriarcha koszovói beiktatását

2010. április 29., címkék: Ökumené, szerb ortodox egyház, irenej patriarcha, beiktatás, ökumené

Április 25-én kellett volna megtartani Őszentsége Irinej szerb patriarchának az Ortodox Helyi Egyházak képviselői részvételével tartandó ünnepélyes beiktatását. A Szerb Patriarchátus azonban döntést hozott arról, hogy az intronizációt őszre halasztják.

Legyen hű és igaz sáfára az Eklézsiának

2010. április 20., címkék: varga nándor, bogárdi szabó istván, Háttér, beiktatás

Negyven lelkész áldása kíséretében iktatták be Varga Nándort a Kecskemét Nyugati Egyházrész lelkipásztorának április 17-én, igét Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett.

„Őrhelyemre állok, és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám...”

2010. április 07., címkék: bogárdi szabó istván, Gyülekezeti hírek, beiktatás, kecskemét

Varga Nándor Kecskemét-nyugati egyházrészi lelkipásztor beiktatása április 17-én, szombaton 15 órakor lesz a Kecskeméti református templomban.

Szombaton iktatják be Csűry István püspököt Nagyváradon

2010. január 12., címkék: csűry istván, beiktatás, Határon túl, királyhágómelléki egyházkerület

A ciklusból még hátralévő egy éves időtartamra novemberben Csűry Istvánt választották a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökévé. Beiktatása 2010. január 16-án, délelőtt 11 órakor kezdődik a nagyvárad-újvárosi templomban.

Református lelkésznő a karibi kollégium vezetője

2010. január 11., címkék: beiktatás, marjorie lewis, angliai egyesült református egyház, Nagyvilág

    Az angliai Egyesült Református Egyház egyik lelkésznőjét választották meg a nyugat-indiai/Karibi-térség Egyesült Teológiai Kollégiumának vezetőjévé.

Csűry István: fő feladatunk az engedelmes szolgálat

2010. január 10., címkék: csűry istván, Határon túl, interjú, beiktatás

A mai világ egyházának, a püspöknek is az a feladata, hogy a kérdőjelek között utat mutasson – vallja Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület novemberben megválasztott püspöke, akit teendőiről, terveiről kérdezett a Krónika című kolozsvári napilap.  

Új év, új kezdet - beiktatták a mosdósi Kiss Ferenc Református Idősek Otthonának új vezetőjét

2010. január 05., címkék: mosdósi otthon, mátyásné dóra tünde, beiktatás, Hírek

   "Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, akkor is ültetnék egy almafát" ez a Lutheri idézet a jelmondata Mátyásné Dóra Tündének, aki január 1-től vezeti a mosdósi intézményt.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.